Álomfejtés

Az embereket ősidők óta foglalkoztatják álmaik.Honnan erednek ezek a múló misztikus képsorok?Vajon mit jelentenek? Itt megtalálod a válaszokat,és az álomszótár segít az álom megfejtésében.

 

ABC - Felnőttálomban: elbizonytalanodás, kishitűség. Gyermekálomban: igyekezet, speciális képességek.

ABLAK - Csukott ablak: kíváncsiság, olyat szeretnél megtudni, amihez nem sok közöd van. Nyitott ablak: félsz, hogy titkod kiderül. Ablakot mosni: mulasztás. Ablakot betörni: nem egészen tisztességes eszközökkel szerzett információ; hallgatózás, vagy más levelének elolvasása. Befalazott, bedeszkázott ablak: nem tudsz megfejteni egy rejtélyt.

ABRONCS - Háztartási gond, időzavar.

ACÉL- Nem értenek meg; próbáld érthetőbben elmondani, jobban összefoglalni elégedetlenséged okát. Túl tömören, határozottan fogalmazol.

ACÉLRUGÓ - Sikerül meggyőznöd azt, akinek megértését várod. Magyarázatodat elfogadják; ügyesen érvelsz.

ADVENTI KOSZORÚ - Szomorúság, hiányérzet; hiába várt látogató.

ADÓ, ADÓHIVATAL ADMINISZTRÁCIÓ - Kívülről vársz megoldást egy olyan bajodra, amin elsősorban magad tudsz segíteni.

AGANCS - Harag, ingerültség. Falra tett agancs, agancsok: dac.

AGYAG - Tervezgetés, jó ötlet, jó gazdasági érzék.

AGYAGEDÉNY Jó lehetőség; vállalkozás; sikerrel viszel valamit véghez. Ha pénzzel van tele: anyagi helyzetedet sötétebben ítéled meg a valóságosnál; nehezen válsz meg a pénzedtől, halogatsz egy szükséges beszerzést.

AGYAR Nincs bátorságod valamibe belekezdeni és ezért másra haragszol. Úgy érzed, hogy akadályoznak. Ha neked nő agyarad: agresszív indulataid vannak; nem mondhatod ki a véleményed.

AJTÓ - Nagy ajtó, kapu: újdonság, kedvező változás. Csukott ajtó: úgy gondolod, kirekesztenek valamiből, esetleg beszélnek rólad a hátad mögött. Nyitott ajtó, amin belépsz: elhatározásodat valóra váltod, terved sikerül. Ha nyitott ajtó előtt állsz, de nem lépsz be azon: halogatsz egy régóta szükséges teendőt; félsz belekezdeni valamibe; viselkedéseden módosítanod kell, ha célt akarsz érni

AKADÁLY Önmagáért beszélő álom. Ha álmodban nem sikerül átjutnod egy akadályon, akkor a valóságban sikerülni fog. Leküzdesz egy akadályt, megszabadulsz egy nehézségtől. Ha megtorpansz egy akadály előtt, de később üggyel-bajjal átjutsz rajta: hiábavalóság, valamin fölöslegesen fáradozol; gyerekes dolgokon töröd a fejed

AKASZTÓFA - Veszekedés, még inkább: visszafojtott indulat. Nem tudod kiadni magadból a mérged.

AKOL - Ügyes viselkedéssel célt érsz; jó beilleszkedési képesség

AKTATÁSKA -Elvesztegetett idő, hiábavalóság.

AKVÁRIUM - Nem viszonozza az érdeklődésedet, akivel kacérkodsz.

ALAGÚT Egy mostanában történt eseményről gyerekkori emlékeid jutottak az eszedbe. Alagútban bennrekedni: két tűz közé vagy szorítva, nem látsz megoldást problémáidra, pedig több jó lehetőséged is van

ALAPRAJZ - Becsvágy, ambíció.

ALBUM - Ha régi fényképek vannak benne: elégedetlenség, nosztalgia, elvágyódás a jelenből. Üres album: unalom. Színes képekkel teli album: kellemes társaság, kedves emlék.

ALBÁNIA -Perverzitás.

ALKOV -Kis, kedves titok.

ALMA - A csábítás és a csábulás ősi szimbóluma; a tiltott gyümölcs. Szép, piros, egészségesnek látszó alma, amely belül férges, romlott vagy undort keltő: partnerednek, házastársadnak olyan erényeket tulajdonítasz, amelyekkel nem rendelkezik, rosszat sejtesz, de inkább behunyod a szemed; csalásra gyanakszol. Ha kigurul a kezedből egy vagy több alma: csalsz, méghozzá ügyetlenül; esetleg az a titkos célod, hogy partnered észrevegye csalásodat, felfigyeljen rád. Zöld alma: dicséretes törekvés, jó ötlet. Almaszelet: üdítő program.

ALMACSUTKA - Kis linkeskedés, amit megbánsz.

ALMAFA -Kiruccanás, kizökkenés a hétköznapokból. Almafa, amiről potyognak az almák: ábrándozás és félénkség.

ALPOK - Hegy.

ALSÓNADRÁG - Női álomban: egy barátnő iránti érdeklődés jele. Férfiálomban: szégyenkezés.

ALSÓSZOKNYA - Női álomban: kacérkodás. Férfiálomban: titkolni való vonzalom.

ALUMÍNIUM - Nehéz, egyhangú munka.

ANGLIA -Elhanyagoltság; féligazságokat hangoztatsz.

ANGYAL - Felnőtt ember álmában: sok tűrés, zsörtölődés házastárssal vagy partnerrel. Ablak előtt lebegő angyal: nincs erőd változtatni a helyzeteden, rosszul értelmezett kényelemszeretetből. Angyal gyermekálomban: elszenvedett igazságtalanság.

ANYAG (TEXTIL) - Készülődés, tevékenykedés. Jó elképzeléseid megvalósítása.

ANYAJEGY Ha rajtad nő: kis disznóságot csináltál. Ha máson látsz anyajegyet, anyajegyeket: valakiről olyat mondtál, ami nem egészen igaz, rossz színben tüntetsz fel valakit.

ANYAKÖNYVVEZETŐ - Nők álmában önmagáért beszél. Férfiálomban: bizalmatlanság.

ANYATEJ - Kicsapongás. Olyan dolgokat művelsz, amiért szégyelled magad.

APRÓHIRDETÉS - Nem bízol valakinek a titoktartásában; meggondolatlanul kifecsegtél valamit.

APRÓPÉNZ - Idegen aprópénz: szerencse; hazai aprópénz: ajándékot kapsz, de nem túl értékeset.

APÁCA Hirtelen támadt gyengéd érzelmek; egy emlék átalakulása, átértékelése. Apácazárda: erős elhatározás.

ARANY-Általában túlzott pedantéria, rendszeretet. Aranypénz: fukarság. Aranyból készült szobor: nem jutsz hozzá ahhoz, amit nagyon szeretnél. Aranyszobor, ami embert ábrázol: rosszindulat, irigység. Arany ékszer: fölöslegesnek ítélt kiadás; megbánt vásárlás. Aranyóra: kellemetlen időtöltés; úgy érzed, visszaélnek a türelmeddel, áldozathozásra kényszerítenek. Folyékony arany: könnyelműség, hiábavalónak tartott költekezés.

ARANYESŐ (virág) - Egy titkos kívánságod teljesül.

ARATÁS - Nyereség, jutalom.

ARC - Az emberi léptéknél nagyobb arc, amit mintha moziban látnál: mulasztás azzal szemben, akinek az arcát látod. Ha az arc ismeretlen: hozzád egészen közelállót bántottál meg egy figyelmetlenséggel vagy egy rossz tréfával. Kék arc: elveszőfélben lévő szerelem, megromlott kapcsolat. Elmosódott arc, vagy változó vonások ugyanazon az arcon: erős ellenszenvet érzel valaki iránt, de nem mutathatod ki, vagy magadnak sem vallod be ellenséges érzelmeidet. Arc, aminek kedves vonásai átalakulnak és szörnnyé válik, gonoszságot tükröz vagy fenyegető: kettős érzelem; egy közeli hozzátartozód iránt érzett rajongás és ellenszenv egyidejű jelenléte. Mozdulatlan, merev arc: különös, váratlan dolgok jutnak az eszedbe, sokszor olyankor, amikor nem helyénvalók; el kell hallgatnod észrevételeid.

ARCKRÉM - Rossz közérzet, elégedetlenség. L. még: Kenőcs.

ARCKÉP - Ismeretlen arckép: új barátság, felfedezel valakit a környezetedben, akire eddig nem sok figyelmet szenteltél. Saját arckép: elégedetlen vagy a környezeteddel, úgy hiszed, nem becsülnek meg eléggé, több figyelmet vársz, több elismerést.

ARTISTA Manipulálsz. Úgy gondolod, hogy ragyogó ötleteid vannak; vigyázz! Könnyen tévedhetsz.

ARÉNA Nők álmában: határozott jellem. Férfiálomban: művészi, szokatlan tulajdonságok; kifinomult szerelem.

ASZFALT - Fáradságos munka.

ASZTAL - Üres asztal: sikertelen fogyókúra. Gazdagon terített asztal ha fogyókúrázó álmodja: vágyakozás, egyébként: társaság utáni vágy. Tárgyalóasztal: pletyka. Íróasztal: munkahelyi probléma. Asztal, amit ismeretlen személyek ülnek körül: rossz lelkiismeret. Asztal, amit baráti társaság vesz körül: sajnálod az időt egy különben hasznos dologra. Ha munkahelyi tárgyalóasztal mellett egyedül ülsz: úgy érzed, nem vesznek komolyan.

AUTOGRAM - Ambíció.

AUTÓ - Önállóság. Autót vezetni, női álomban: felülkerekedési vágy; férfiálomban: menekülés. Ha az autó, amit vezetsz egyre gyorsabban halad és a fék nem működik: erős szenvedély, kicsapongás. Ha az autó kormányozhatatlanná válik: káros szenvedély, amivel hamarosan felhagysz. Ha nem tudod elindítani: mulasztás. Autóval felborulni, árokba esni: becsapottság; visszaéltek a bizalmaddal. Autó, amiben hiába nyomod a gázpedált, az egyre lassul, esetleg megáll: hiába erőltetsz valamit; ami nem megy, az nem megy. Vezető nélkül mozgó autó: fantáziádat korlátok közé kell szorítanod.

AUTÓBUSZ - Ha benn ülsz: pihenés, ha vezeted: siker, ha fenyegetően feléd tart: bátortalanság, azt várod, hogy mindent mások kezdeményezzenek, sőt: egyenesen vágysz az erőszakos magatartásra.

AUTÓSTOP Üres úton autóra várni: kis csalódás. Autóstopost felvenni: könnyebb fajsúlyú megszerelmesedés. Ha a felvett autóstopos átveszi a kocsi vezetését: egy kisebb kalandodból családi bonyodalmak származnak.

AUTÓSTÁSKA - Rossz elképzelés; alábecsülöd az ellenfeled. Nők álmában: szeretnéd, ha megtudnának valamit rólad, méghozzá anélkül, hogy Te hoznád szóba a dolgot.

AVAR - Egy nem túl jóindulatú idősebb ismerős jele; nem szerencsés álom. Avar, amiben elsüllyedsz: a távolság megszépíti az emlékeidet; igazságtalanul összehasonlítasz valakit egy emlékalakkal.

 




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Agostyán, Ágoston-ligeti erdei iskola

► Természetes Életmód Alapítvány - 2835 Tata-Agostyán, Török Ignác u. 3. kapcsolattartó: Labanc Györgyi telefon: +3630/4195080, e-mail: bakfitty@t-online.hu, www.teaagostyan.hu

agostyanerdeiiskola.hupont.hu

2. Autóbérlés Budapest, autókölcsönzés

► Autóbérlés Budapest. Autókölcsönzés Budapest. BARÁT-i árak, azonnali ügyintézés. Autóbérlés napi 3500,-Ft bérleti díjtól.

autoberles-budapest.hupont.hu

3. Autóbérlés Budapest, autókölcsönző

► Autóbérlés, autókölcsönző Budapest és vonzáskörzetében. Nagy választék, gyors kiszolgálás, kedvező árak. Bérautó már napi 3000,-Ft-tól.

autoberlesbudapest.hupont.hu

4. Autókölcsönzés Kecskemét, autóbérlés

► Autókölcsönzés Kecskemét. Autóbérlés, olcsó autóbérlés Kecskeméten, széles választék, baráti ár.

autokolcsonzeskecskemet.hupont.hu

5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

6. ALBÁNIA KIRÁNDULÁSOK magyarul

► Fedezd fel Albániát magyar nyelvű kis csoportos élménytúrákkal Qerretből! Szeretettel várlak Benneteket az Adria partján, Qerretben, ahol személyes hangulatú, 6–8 fős kiscsoportos kirándulásokkal mutatom meg Albánia különleges helyeit.

albaniakirandulasok.hupont.hu

7. Autóbérlés Székesfehérvár

► Autóbérlés NAPI 5000,-Ft ár. Autókölcsönzés, kisbusz bérlés, teherautó bérlés gyors kiszolgálás. Bérautó Székesfehérvár

autoberlesszekesfehervar.hupont.hu

8. A te döntésed!

► "A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság." Buddha

atedontesed.hupont.hu

9. Autóbérlés Győr

► Autóbérlés Győr 4200,-Ft ártól, Kisteherautó bérlés Győr 9000Ft napi díjtól. Kisbusz bérlés Győr. Autóbérlés Győrben, autókölcsönző.

autoberlesgyor.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

3. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

4. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

5. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142

► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.

darazsirtasa.hupont.hu

6. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén

► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300!

termofoldszallitasa.hupont.hu

7. Eladó tüzifa Budapesten

► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.

tuzifabudapesten.hupont.hu

8. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere

► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371

muanyagablakbudapest.hupont.hu

9. Tekergő Bábszínház

► A bábszínház bölcsődéseknek, óvodásoknak, kisiskolásoknak egyaránt ajánlja interaktív előadásait! Hagyományos kesztyű bábokkal, színházi paravánnal, felidézve a '60-s, '70-s évek retro hangulatát, igazodva a mai gyermekek igényeihez.

tekergobabszinhaz.hupont.hu

10. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

11. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

12. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

13. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

14. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

15. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

16. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

17. Egészség, elégedettség ,aktív élet!

► Haás Mihályné honlapja

elet-vitel.hupont.hu

18. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

19. Weboldalkészítés Budapest, Webáruház készítés Budapest, Keresőoptimalizálás

► Egyedi fejlesztésű weboldal és webáruház készítése, keresőoptimalizálás, arculattervezés, Online marketing

weboldalkeszitesbudapest.hupont.hu

20. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

21. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

22. "Hogyan vihet sikerre egy kis- és középvállalatot a marketing?"

► Lépj be a "belső körbe", ahol a legnagyobb marketing áttörések történnek, ahol az igazán nagy bizniszek épülnek!

marketing-marketing.hupont.hu

23. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

24. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

25. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA

► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/

zsuzsannamama.hupont.hu

26. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

27. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

28. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

29. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

30. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

31. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

32. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

33. Magyarország képeslapokon

► Magyarország települései képeslapokon

mokepeslapok.hupont.hu

34. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

35. ♥ Disney Stars ♥

► Hello mindenkinek! Ha akartok nézzetek be, gyakran frisítek és sok érdekes dolgot találhattok:)

alldisney.hupont.hu

36. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

37. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

38. Fülöp Menyhért plébános

► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa

fulopmenyhert.hupont.hu

39. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

40. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12

► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.

tukoraltaltalanyos.hupont.hu

41. Lépj be a mostani MMORPG-játékok,és Fantasy filmek világába

► Olvasd el a Metin, a Hero Online, Florensia, DOMO és még sok-sok más MMORPG leírását és TÖLTSD is le INGYEN

adventure.hupont.hu

42. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

43. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

44. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

45. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

46. Megbízható ELMÜ regisztrált villanyszerelő Budapesten

► GYORSVILLANY 06 70 545-0911 - ELMÜ villanyszerelő gyorsszolgálat, villanyszerelés Budapesten és Pest megyében

villanyszerelobudapesten.hupont.hu

47. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

48. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

49. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

50. Sziklavár

► Szenvedélybetegsegítő Regionális Közhasznú Egyesület

sziklavar.hupont.hu

51. LA BIBBIA

► SZÍNES DIAKÉPEK A BIBLIA ESEMÉNYEIHEZ; P.MAURILIO SACCHI OFM: JÉZUS SZÜLŐFÖLDJÉN

labibbia.hupont.hu

52. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

53. World Stars

► Minden amit a tini sztárokról tudni kell

worldstars.hupont.hu

54. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

55. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel

► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.

numizmania.hupont.hu

56. We love emos!!

► Ha szereted az emokat vagy te is az vagy itt a helyed!

weloveemos.hupont.hu

57. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

58. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

59. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

60. Itt mindent megtudhattok a lovakról.

► Gyertek, olvassatok és tanuljatok.

lovakitt.hupont.hu

61. Profi gázszerelő Budapest és környéke

► Precíz gázszerelő Budapest és övezete, korrekt árak, garancia 06 30 571 2337

gazszerelobudapest.hupont.hu

62. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

63. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

64. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

65. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145

► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása

csovill.hupont.hu

66. Keresőoptimalizálás Budapest, Webáruház készítés Budapest, Weboldalkészítés

► Keresőoptimalizálás, Online marketing, Egyedi fejlesztésű webáruház és weboldal készítése, arculattervezés

keresooptimalizalaspest.hupont.hu

67. Minden amit a feng shui-ról tudni kell!

► "Lásd a szíved vágyát, ne kérzedt hogyan fog valóra vállni, csak tudd, hogy úgy lesz!"

fengsuhi.hupont.hu

68. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

69. Autómentő tréler bérlés Budapest

► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!

trelerberles.hupont.hu

70. www.virtualzenemix.hu

► $^^Minden Ami Kell^^$

virtualzene.hupont.hu

71. Berhida -Veszprémi út 2.

► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310

melikozmetika.hupont.hu

72. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság

► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.

palotasbt.hupont.hu

73. Karaván Team Kft Ház és Kertépítő Szalon

► Hazai és import burkolóanyagok értékesítése. Olasz, magyar, lengyel, spanyol, szlovák csempék, padlólapok. Szigetelőanyagok forgalmazása: homlokzatszigetelő rendszerek, tetőtér szigetelő, vízszigetelő, polisztirol habok, kőzet és üveggyapotok.

karavanteamkft.hupont.hu

74. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár

► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246

panoramaapartman.hupont.hu

75. Supernatural

► Ez az oldal azoknak készült, akik ráharaptak az Odaátra. Nekem sikerült, ezért összegyüjtöttem erre az oldalra minden olyan információt, ami hiszem, hogy nem csak engem, hanem sok más embert is érdekel, és a jó hír: mindig frissítem.

odaatfans.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 55
Tegnapi: 44
Heti: 789
Havi: 3 282
Össz.: 5 055 804

Látogatottság növelés
Oldal: Álomszótár A
Álomfejtés - © 2008 - 2026 - alomfejtes.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »